Közeledik a születésnapom! Pontosabban nem csak az enyém, hanem a lányomé is.

Mi legyen az ajándék? Valami élmény? Valami közös? ….És akkor szembejött velünk a batikfestés! Véletlen? Nem! Véletlenek nincsenek! Szeretünk festeni, a lányom is és én is. Ez lesz az ajándék! Alkotni fogunk, együtt! Anya-lánya. Hogy hol? Egy mesés, varázslatos helyen: „Nanánál”

Nana batikfestőművész. Évente egyszer tábort szervez eme ritka és különleges technikával. Jelentkeztünk!

Reggel megérkezünk Nanáék otthonába. Gyönyörű minden! Gyülekezünk, lassan mindenki befut. Nana különös figyelmet szentel arra is, hogy ne csak testben, hanem lélekben is megérkezzünk. Az auráról mesél, aztán egy illatot kapunk, méghozzá a jégmadár nevű illatot. Nahát, úgy örültem! Éppen egy tűzmadarat készülök majd itt festeni. Minden érzékünkkel a jelenben vagyunk. Miközben élvezzük az illatot, egy különleges hangszert is hallgathatunk…. és lassan megérkezünk!

Aztán az első asztalnál a viasszal ismerkedhettünk meg és az ecsetekkel. Vonalak, tervek, rajzok. A második asztalnál pedig már jöhettek a színek! Azok a színek! Kékek, pirosok, sárgák, zöldek, narancsok, lilák, világos rózsaszínek, drappok, türkizek…lenyűgözőek! Mindenki elmélyülten dolgozik, figyeljük mi alakul a vásznon, futnak a színek, járnak az ecsetek. A jelenben vagyunk! Nyugalom, béke, biztonságos alkotóközeg vesz körül bennünket. Kedvesség, türelem, varázslat, szeretet- ezek a szavak jutottak még közben eszembe.

A nap végére elkészülnek a képeink. Felakasztva száradnak a szebbnél szebb alkotások. Csendben figyelem, ahogy a lágy szellő meglengeti a festményeket. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen szépek születnek ma itt a kezeink között.

Elkészül még egy közös fénykép a házigazdákkal: Nanával és az Anyukájával. Csodaszép pillanat!

Feltöltődve, hálás szívvel köszönünk el. Úgy érzem magam, mint a főnix madár a képemen: újjászülettem! Boldog születésnapot nekünk!

Köszönjük ezt a szép ajándékot!

Én teljesen beleszerettem ebbe a technikába! Ami számomra a leglenyűgözőbb a batikolásban, az az, hogy mindegy, hogy tudok-e rajzolni, vagy nem, az eredmény mindig szép. Eleonóra pedig lépésről lépésre türelmes segítséget nyújtott abban, hogy a bennem élő kép a textilen életre keljen.

“Elképesztőek a képeid! Olyan mélység van bennük, ódon, irtó régi idők visszhangja mind. A maja harcos és az indonéz lány konkrétan berántott! Itthon, kibontottam a képet, annyira boldog vagyok, rengeteget jelent nekem ez a festmény, köszönöm. Ez a fajta művészet az, ami nem sorolható a hétköznapi művészet kategóriába, nem az számít mi van a képen, milyen színek, formák, hanem az ami az egyes képek mögött és alatt van, ami átszüremlik rajtuk keresztül- tudás, bölcsesség, emlékek, energia.”