fbpx

„Csend” – Interaktív kiállításmegnyitó az Ur Eleonóra Batik Galériában

okt 3, 2019

Rendhagyó módon nyílt meg Ur Eleonóra és Kelemen Ágnes új, közös kiállítása: elsőként egymást kérdezték a másik művészi hitvallásáról, majd a nézők meséket és verseket azonosíthattak be egy-egy kiállított művel.

A fenti címet adta a két művésznő az Ur Eleonóra Batik Galéria új kiállításának, amelyt oly módon nyitottak meg, hogy egymásnak tettek fel kérdéseket. Például arról, hogy honnan volt az indíttatás a művészeti pályára, honnan jön az ihlet egy-egy alkotáshoz, mi volt a kedvenc gyermekkori játékuk, vagy hogy miért éppen azt a művészi technikát választotta a másik, amely módon alkot.

A teljes cikk ide kattintva olvasható

Eseményajánló

Nyári batik alkotótábor gyerekeknek, felnőtteknek

Nyári batik alkotótábor gyerekeknek, felnőtteknek

16. Indonéz batik alkotótábor Szentendrén! 16 éve tartom meg gyermekeknek a batik tábort. A jól megszokottakhoz híven, idén, 2025-ben is szeretettel várom az alkotni vágyó gyermekeket és felnőtteket! Szereted a művészetet? Keresel a gyermekednek egy feltöltő tábort...

Karma asztrológia alapokra épített önismereti online kurzus I.

Karma asztrológia alapokra épített önismereti online kurzus I.

Ha érdeklődsz a karma asztrológia iránt, teljesen új kiscsoportos (max. 15 fő), online kurzust indítok "Karma asztrológia " alapokra épített önismereti tanfolyamot, amelyre kezdők és közép-haladók egyaránt jelentkezhetnek. Ha már tanultál asztrológiát, de a...