fbpx

Egzotikus szigetek üzenete – művészi tolmácsolásban

okt 3, 2009

Mert szívvel és hozzáértéssel vezetik, s mert a né- ki otthont adó tanintézet sok száz diákjának rokon- szenve és érdeklõdése táplálja, mára már kerüle- tünk egyik rangos és elismert bemutatótermévé vált a Csepel-Sziget Mûszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Mansfeld Péter Galériája. A siker „receptjének” további fontos alkotórésze persze az értékes, a nemzetközi kortárs mûvészet- re is kitekintést nyújtó programkínálat is, mely szintén sajátja a Keppel Gyula mûvészeti vezetõ által irányított szellemi-kulturális mûhelynek.

Tulajdonképpen ebbe a sorba illeszthetõ bele Ur Eleonóra batikképeinek október 21-én megnyílott kiállítása is, hiszen a mûvésznõ Thaiföldön, vala- mint Indonéziában is már jó néhány hónapot töl- tött el ennek az õsi, tradicionális mûvészeti formá- nak a tanulmányozásával. Az ott elsajátított techni- kai megoldások, nem utolsósorban pedig az ott megtapasztalt, csodálatosan gazdag, rendkívül változatos szín- és formavilág élménye pedig az- óta is érzékelhetõen rányomja bélyegét Ur Eleonóra alkotásaira. Ezek a mûvek úgy varázsolják elénk az egzotikus állatok és a trópusi növényzet utánoz- hatatlan hangulatú kavalkádját, mint a fényképfel- vételek: az indák érzékelhetõen túlnyúlnak a képek keretein, mint ahogy szinte látjuk tovarebbenni a vaku fényében egy pillanatra megmerevedett szí- nes madarakat, halakat, gyíkokat is.

Nem csoda hát, ha a megnyitó beszédet is egy fotómûvész, Katona Bernadett mondotta el ez al- kalommal, méghozzá igazi „telt ház” elõtt, leg- alább négyszáz helybéli diák, valamint a csepeli mûvészeti élet számos reprezentánsának a jelen- létében. Kiemelkedõ mozzanata volt továbbá a megnyitó ünnepségnek a két ihletett táncmûvész- nõ, Irda Risdiarti és Antal Orsolya által pompáza- tos népviseletben elõadott hagyományos indonéz üdvözlõ tánc, a Panyembrana is.

Ur Eleonóra kiállítása november 20-ig, hétfõtõl péntekig 10 és 18 óra között tekinthetõ meg a Mansfeld Péter Mûvészeti Galériában, a Posztó- gyár u. 10. szám alatt. D. K.

Eseményajánló

Indonéz batik workshop

Indonéz batik workshop

Gyere és tölts el Velem egy gyógyító és bensőséges napot! Merülj el az alkotás örömében és teremts a szeretet erejével! A batik egy nagyon különleges, Indonéz eredetű textilfestési technika. Egy kedves résztvevő visszajelzése: “Csodálatos élmény belefeledkezni...